Mint arról korábban beszámoltunk, a szövegíró-előadó hatévnyi távollét után előadóként tér vissza a zenei életbe. Pályája során ez már a harmadik formáció, amivel a közönség elé lép, a Gringo Sztár két hölgy tagjára pedig több fordulós válogatás után talált rá.
A Geszti-trió első slágergyanús számát, a – Télen-nyáron nyár című dalt – múlt héten mutatta meg a közönségnek. A lányok, Zita és Orsi életében ez az első ilyen jellegű munka, így érthető, hogy még megszeppentek egy kicsit. Szívesebben mondják el érzéseiket inkább dalban, vagy valamilyen hangszeren – hiszen mindketten kitűnő zenészek. Orsi klasszikus zenét tanult, gyerekkora óta gitározik, Zita pedig 8 évig hegedült, majd brácsára váltott. Jelenleg azonban mindkettőjük életében az éneklés áll az első helyen.
Geszti a következő hetekben tovább dolgozik a lányokkal, az ősszel megjelenő lemezükön. Azt ígéri, hogy a közönség – a jókedv mellett – komoly zenei élményt is kap tőlük, hiszen mögöttük még 13-an zenélnek majd. De erre még nyárig várni kell, hiszen a Gringo Sztár első egész estés koncertjére, július közepén lesz a siófoki Balaton parton.
AJÁNLOTT LINK:
Geszti új csapatának első közös fotózásán jártunk (RTL Klub)