Szórakozás

Lőszerek és emberi csontváz az M43-asnál

A maradványokat egy munkagép fordította ki a földből.

Az emberi maradványok mellett lőszerek is előkerültek – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, feltehetően egy szovjet katona földi maradványait találták meg.

Makó közelében 1944 szeptemberében és októberében folytak heves harcok. A Battonya irányából előrenyomuló szovjet csapatok célja Hódmezővásárhely elérése volt. Makót szeptember 26-án foglalták el a szovjetek, a magyar csapatok a következő két héten azonban megpróbálták visszavenni a várost – közölte a történész.

A leghevesebb összecsapások a Maros-parti város és Földeák határában voltak, ezek egyikében veszthette életét a most megtalált katona – tudatta a szakember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik