Szórakozás

Apácacsontváz lapult a poggyászban

Administrator

2011. 01. 19. 10:22

Emberi csontvázat próbált Görögországból Ciprusra csempészni csomagjában egy szerzetes, ám lelepleződött az athéni repülőtéren.
Korábban a témában:

A biztonsági emberek ruhába bugyolálva találtak egy koponyát az 56 éves ciprusi pap csomagjában, majd pedig további csontok kerültek elő, szintén textíliába tekerve. A pap azt mondta, hogy egy szent asszony maradványait viszi vissza egy ciprusi kolostorba.

Mint kiderült, az apáca négy éve hunyt el, de nem szent: sem a ciprusi, sem a görög ortodox egyház nem nyilvánította annak.

Szentek földi maradványainak imádása bevett hagyomány a görög ortodox egyházban, a szóban forgó apácát pedig akár szentként is tisztelhették abban a ciprusi kolostorban, ahol egy ideig élt. Mindazonáltal Ciprus érseke arra gyanakszik, hogy sarlatánok pénzszerzési próbálkozása a csontvázcsempészés. Számos tomplomban ugyanis akadnak kiállított emberi földi maradványok, hogy a hívők megérinthessék, megcsókolhassák őket és adakozzanak egy “mellékelt” perselybe.

A csontcsempész szerzetest őrizetbe vették az athéni repülőtéren, de elengedték, miután eljárást indítottak ellene lopás és halottgyalázás címén. Kolostorában három hónapra felfüggesztették papi teendőinek ellátása alól, mert engedély nélkül távozott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Demonstrators hold flags of Europe and of Romania as they protest in the front of the Romanian Parliament in Bucharest March 6, 2018.
Hundreds of demonstrators from around the country staged a rally following a nation wide mobilisation on social media to protest against the corruption and against PSD, the ruling Social Democrat Party. Romania's justice minister launched a procedure to sack the popular and internationally respected head of the anti-corruption investigation body. As chief prosecutor in the DNA anti-corruption body, Laura Codruta Kovesi has helped bring a raft of corrupt officials to justice in recent years in one of the EU's most graft-ridden countries. / AFP PHOTO / Daniel MIHAILESCU
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.