Szórakozás

Zimány Linda ruháit Dzsudzsák ihlette

A modell minap mutatta be új Sugarbird kollekcióját az egyik belvárosi szórakozóhelyen. A jól megszokott Linda-stílus ezúttal azonban elmaradt…

Igazán kikerekedhetett a közönség szeme a kifutón felvonultatott textilek láttán: Linda ugyanis úgy döntött, újít, és egészen szokatlan módon labdarúgáshoz kötődő motívumokkal díszíti ruhakölteményeit.

A meglepő fordulat természetesen az új szerelemnek, a sztárfocista, Dzsudzsák Balázzsal való kapcsolatának köszönhető, akinek hatására Linda egy kicsit csajosabb, kifejezetten focis kollekciót tervezett.

„Ha valakivel összejön az ember és nagy a szerelem, akkor nyilván beletanul egy kicsit a másiknak a foglalkozásába. Most már azért meg tudom különböztetni a különböző mezeket, tisztában vagyok a foci szabályaival, a bajnokságokkal, meg hogy milyen csapatok vannak” – mesélte a TabuTv riporterének a focistafeleség-jelölt.

Linda egyébként maga is büszkén viseli Dzsudzsák azonosítóját, ruháján az „I love 22!” felirat díszeleg.

A páros között úgy tűnik, tökéletes a harmónia, és még mindig a legmagasabb hőfokon ég a szerelem: Lindának ugyanis még arra is sikerült rávennie kedvesét, hogy együtt nézzék a Született feleségek legújabb részeit.

AJÁNLOTT LINK:

Zimány Linda testén hordja Dzsudzsák Balázs számát (TabuTv)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik