Szórakozás

Titoktartást fogadtak a Villa új lakói

Gigi, Zsófi és Olivér előreláthatólag egy hetet töltenek majd bent a luxusbörtönben.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő este meglepetés várta Alekoszt, Évát, Anikót és Jerzyt, három korábbi lakótárs tért vissza hozzájuk.

Az Okostojás békésen szundikált, a Törtető hajat szárított, a Rosszkislány az ágyán pihent, a Szépfiú pedig a nappaliban pakolt, amikor nyílt a Villa ajtaja. Elsőként Jerzy pillantotta meg Gigit, Zsófit és Olivért, akik csendre intették, de hamarosan Éva is felfedezte őket és sikítva ölelte az egykori Vagányt, majd összecsuklott a nappaliban, hogy utána újra barátja nyakába ugorhasson. Jerzy két hét kihagyás után ismét csókolhatta Gigit, Anikó pedig Zsófi vállára borult és zokogni kezdett. Alekosz szinte fel sem ébredt még, amikor mellélépett legjobb barátja, Olivér. A Villalakók öröme határtalan volt.

Dobsi Adrienn, a ValóVilág sajtósa a Hír24 megkeresésére elmondta, a volt valóságshow-hősök előreláthatólag egy hetet töltenek majd bent a luxusbörtönben. A készítők arról is gondoskodtak, hogy az új lakók még véletlenül se fecsegjenek a kinti valóságról: „Titoktartási szerződést kötöttünk a játékosokkal és emberileg is maximálisan biztosítottak arról bennünket, hogy elfogadják az együttműködés szabályait” – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik