Szórakozás

VV Jerzy: abbahagyom a vetkőzést

A Szépfiú döntő elhatározásra jutott a jövőjét illetően: nem akar többé a testéből élni.

A Vacsoracsata-est negyedik napjához érkezett, a házigazda Jerzy volt. Az aktuális szakács megmutatta emlékeit, melyek közül a legbecsesebb Gigihez kötődik, aki egy sálat adott neki saját parfümjével befújva a párbaj előtt. Emellett nagyon büszke arra, hogy leszokott a cigiről és azt is bejelentette, hogy abbahagyja a vetkőzést, többé nem akar chippendale lenni. Alekosz ezt nem tartotta jó ötletnek, szerette volna lebeszélni róla, de a Szépfiú kitart amellett, hogy többé nem fog a testéből élni. helyette inkább ismét szakácsnak áll.

Jerzy Éva kuktával elindult bevásárolni. De nem volt szerencséje vele, a Törtető már ekkor magára hagyta és kiment dohányozni. A Szépfiúnak azonnal el kellett kezdeni gondolkodni azon, hogyan motiválja az engedetlen szőkeséget, ezért alaposan bevásárolt alkoholból, és gondosan ügyelt arra, hogy az újabb és újabb pálinka-adagokkal szinten tartsa Éva érdeklődését.

Alekosz egész este dicsérte Jerzy vacsoráját, olyannyira, hogy az már sok volt a vendégeknek. Anikó elmenekült Évával dohányozni. Később viszont az sokkolta le őket, hogy félig nyers volt a bárány, de az Okostojás szerint egyszerűen csak nem értenek hozzá és kell egy bizonyos kor ahhoz, hogy ezeket az ételeket élvezni tudják.

AJÁNLOTT LINK:

JERZY KEDVÉRE UGRÁLTATHATTA ÉVÁT (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik