Szórakozás

Hajdú Péter meghódította a világhálót

Megjelentek az első animációk a műsorvezető pénteki szerepléséről A Nagy Duettben.

A múlt pénteki Nagy Duett versenyzői közül valamiért Hajdú Péter produkciója verte ki a biztosítékot: de ezúttal pozitív értelemben. A zsűrinek, a vetélytársaknak és a közönségnek egyaránt a kissé esetlen, kissé bumfordi, de küzdeni nagyon tudó Frizbis okozott örömteli meglepetést.

Hajdú Péter lázasan készült duett-partnerével első, pénteki megmérettetésére, énekhangjánál talán csak angol kiejtése volt meghökkentőbb, és ez nem csak az egyik zsűritagnak, Kasza Tibinek „szúrt fület”, az interneten már feltűntek az első mini animációk a műsorvezetőről.

Egy Zoltán Erika átiratban Hajdú Pétert például egy, a szerepeit kinövő énekesként ábrázolják, címe pedig – utalva az énekesnő korábbi slágerére – csak ennyi: Remetesrác.

A gúnyos parodizálásból természetesen Hajdú sem maradhatott ki, ő – egy mobiltelefonos felvételen – a Zalatnay-Gianni párost, majd Ganxsta Zolee-t kritizálta.

A csetlő-botló, hamiskás producernek úgy tűnik, kifejezetten jót tesz A Nagy Duettbeli szerepe, a Mokka egyik korábbi adásában még Liptai Claudia is szívélyesen köszöntette Hajdút, akivel nem volt mindig felhőtlen a viszonya. És hogy tartogat-e még Zoltán-Hajdú páros nagy meglepetéseket, az legkésőbb pénteken kiderül…

AJÁNLOTT LINK:

Hajdú Péter, az új Bikicsunáj (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik