Szórakozás

Felajánlotta nemi szervét a péniszmúzeumnak

Egy elhunyt izlandi férfiasságával gyarapodott az izlandi falloszmúzeum, amely eddig különböző állatfajok péniszét mutatta be látogatóinak.

Sigurdur Hjartarson, a bizarr múzeum működtetője 15 évvel ezelőtt nyitotta meg a különös kiállítást. Akkoriban a bálnáktól a fókákon át a medvékig 62 emlős állatfaj hím ivarszervét tekinthették meg az érdeklődők. Pall Arason, a 95 esztendős korában elhalálozott izlandi lakos nemi szervével azonban ma már 276 látnivaló sorakozik a múzeumban formaldehidben tartósítva, illetve kiszárított formában a falakra függesztve.

A szokatlan kiállításon, amely a halászatból élő kis izlandi település, Husavik legnagyobb idegenforgalmi bevételét hozza, a témával kapcsolatos kézműves munkák, szobrok is szerepelnek.

A legtöbb kiállított darab barátok és jóakarók ajándéka, akiknek nevét hálával sorolja fel a múzeum honlapja. Arason még életében ajánlotta fel nemi szervét a múzeum számára.

Mint Hjartarson elmondta: semmi kivetnivalót nem talál ebben a gesztusban, hiszen szerinte ez nem különbözik az olyasfajta szervadományozástól, amikor a végrendelkezők a veséjüket vagy más szerveiket ajánlják fel.

“Arason életében szeretett a rivaldafényben lenni, és kedvét lelte mások provokálásában” – emlékezett rá a múzeum vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik