Szórakozás

A Csillag születik sztárjai testközelből

A legújabb kiscsillagok jöttek, láttak és győztek. Még akkor is, ha most esetleg nem jutottak tovább.

A hétvégi Csillag születik egyik legfájóbb pontja volt sokak számára a Prügy Duó kiesése. A fiatalok a 2500 lakosú borsodi faluban élnek, és a tehetségkutatóba való jelentkezésük egyik legfőbb célja az volt, hogy végre elkerüljenek Prügyről. A billentyűs hangszeren játszó Ricsi középiskolába jár és informatikát tanul, de azt mondja, a zene az élete központja. A nagyobbik fiú, a 18 éves Feri asztalos szakmunkás tanuló, de ő sem a gyalupad mellett tervezi a jövőjét. A fiúkat rosszul érintette a kiesés, de megértették, hogy még mindenképp fejlődniük kell, és azt ígérik, ezért mindent meg is tesznek a jövőben. Ebben pedig segítségükre lesz egy alapítvány is, amelynek tagjai vállalták a fiúk zenei képzését, sőt egy hangszert is vásárolnak számukra.

László Attila, aki egy Máté Péter slágerrel nyűgözte le a zsűrit szombaton, édesanyjával Kézdivásárhelyen él, Budapesttől majdnem 800 kilométerre, így nemigen ismerik a magyar fővárost. Attiláról sok-sok fotó készül, néhányan már fel is ismerték a szombati show után, de egyelőre még tud inkognitóban mozogni. A középpontban nála is a zene áll, és noha még csak 15 éves, már évtizedes múltja van. A mindig komoly fiatalember azt is elárulja, hogy nem nagyon rajong a mai menő slágerekért

Krizbai Teca, a vak lány előadása után a Csillag születikban mindenki felállva tapsolt. Ez az elismerés nem a látásában fogyatékos embernek, hanem a nagybetűs produkciónak szólt, hiszen Demjén dala a tinédzser lány előadásában teljesen más értelmezést kapott. Teca naponta minimum három órát tölt a zongoránál, továbbra is lelkesen gyakorol, nem szállt fejébe a dicsőség.

AJÁNLOTT LINK:

Meglátogattuk a Csillag Születik legújabb hőseit! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik