Szórakozás

Bécit küldték párbajozni a Villalakók

Csupán két jelet kapott a Testvérpár férfi tagja, azonban ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy ő legyen a ValóVilág kilencedik kiválasztottja.

A kilencedik kiválasztás a Villa visszafoglalásával indult. Sebestyén Balázs élőben tudatta a jó hírt a lakókkal, akik ekkor még a kertben ücsörögtek, majd felhúzták a redőnyt és ismét kinyílt a luxusbörtön ajtaja. A boldogság határtalan volt.

KÉPREGÉNY

Röviddel ezután azonban a játékosoknak ismét meg kellett nevezniük azt a személyt, akit nem szeretnének többé a Villa falain belül látni. A taktikázás folytatódott, most már minden valóságshow-hős a véghajrára készül, és nyerni akar. A döntőig már csak négy hét van hátra, így igazán kiéleződött a küzdelem.

A kilencedik kiválasztáson elsőként Anikó lépett a táblához, aki Jerzyre tette a jelet, mert a saját maga által felállított sorrend végén a Szépfiú állt. Jerzy viszonozta a gesztust, és a Rosszkislány neve alá rakta a jelet. Éva ősi ellenségét, Bécit jelölte meg, a Testvérpár férfi tagja pedig nagy riválisát, Alekoszt választotta. Az Okostojás – a Törtetővel való megbeszéltek alapján, hogy megóvja őt egy párbajtól – szintén Béci jeleinek a számát növelte, így a táncos fiú összesen kettő jelet gyűjtött be, ezzel pedig ő lett a valóságshow kilencedik kiválasztottja.

A villalakók tehát úgy döntöttek, Bécit küldik párbajra, így neki kellett magára vennie a zöld kendőt, amit magán is kell tartania egészen jövő hét vasárnapig. Szerdán pedig meg kell neveznie azt a személyt, akivel meg szeretné mérettetni magát a stúdióban a bennmaradásért.

AJÁNLOTT LINK:

BÉCI A KILENCEDIK KIVÁLASZTOTT! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik