A délnémet faluban, Laufenben élő Regina Mayer “marhaparipáját” Lunának hívják, és féléves édesgetés, nyereghez-zablához szoktatás után ült fel a hátára a lány. Először minden jól ment – a tehén is -, de a marha hamarosan megmakacsolta magát. Hangulatingadozásai azóta is gyakoriak, konok öszvérként sztrájkol, ha kedve úgy tartja. Ugyanakkor nagyon szereti Reginát, szinte elválaszthatatlanok.
A bakfis komoly sikereket ért el tehéntáltosával: a marha immár hajlandó átugrani 70 centi magas akadályokat is. Naponta általában egy órát tehenegel Regina Lunán, amely hallgat a “menj!”, “áll!”, “galopp!” parancsszavakra. Ha akar…
Reginát barátai először kiröhögték tehenezése miatt, ám hamar átfordult a dolog elismerésbe. Ami Lunát illeti, tehéntársai szűklátókörűbbek, nem fogadják el lóvá előléptetett kolléganőjüket, mivel féltékenyek rá. Reginától Luna természetesen kivételes kényeztetést kap.
Szüleitől meg lovat. Még nincs meg, hogy mikor és milyet, de a lány kitartását látva a szülők már nem ellenzik oly hevesen a lótartást. Regina “megtáltosodva” sem lesz hűtlen Lunához, mint mondja, örökre kedvence marad.
