Szórakozás

Jessica Sipmson lehet, hogy meglép a vőlegényével

Az énekes-színésznő-divatguru számára kezd kicsit túl sok lenni ez az egész esküvői stressz, úgyhogy komolyan gondolkodik, hogy elszökik vőlegényével.

Simpson és pasija, Eric Johnson alig hat hónapnyi randizás után, novemberben jelentették be, hogy eljegyezték egymást – a hölgynek viszont saját bevallása szerint csak a bejelentés volt fontos, a konkrét ceremóniával már nem sietne, ha nem muszáj.

A Women’s Wear Daily-nek adott interjúban Simpson azt mondta, még az is előfordulhat, hogy egyszerűen meglépnek Johnsonnal, ha a stressz túl sok lesz. „Nem tűztünk még ki konkrét időpontot. Mindketten voltunk már házasok, szóval egyikünk sem siet sehová, egyelőre csak szeretnénk kiélvezni a helyzetet. Ha meg odáig jutunk, elképzelhető, hogy simán megszökünk Eric-kel” – vallotta be a sztár.

Simpson a jelentések szerint persze mégsem veszi teljesen lazára a figurát: sztáredzővel készül a (határozatlan időpontban tartandó) nagy napra, kreatív energiáit pedig menyasszonyi ruhája megálmodása köti le. „Mindenképpen részt veszek majd a ruha elkészítésében, ezt semmi pénzért sem adnám ki a kezeim közül” – jelentette ki a magazinnak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Jessica Simpson: ‘Lehet, hogy megszökünk Eric-kel’ – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik