A 60 másodperces reklámban Serena Williams-nek kicsit túl sokat sikerült megmutatnia a fenekéből – bár az is lehet, hogy csak a női teniszt oly szórakoztatóvá tévő nyögésekből kellett volna visszavenniük a készítőknek.
A videót Williams reklámbeli „ellenfele”, Rileah Vanderbilt twittelte ki a hét elején, pár órával később pedig Williams is elhúzta rajongói előtt a mézesmadzagot. „Nemsokára kitwittelek egy elképesztően szexis videót, ne maradjatok le róla” – írta a teniszcsillag, a spot azonban végül mégsem került ki az oldalára. A játékot gyártó 2K Sports ugyanis időközben közleményt adott ki a „felháborító” videó elleni tiltakozó emailek hatására, amiben kijelentették, nem a nyilvánosságra került felvétel lesz a hivatalos reklámanyag. „A termékeink reklámozását célzó kreatív kampányok során általában számos elképzelést átültetünk a gyakorlatba is. A nyilvánosságra került videó nem része a végleges reklámkampánynak, éppen ezért nem járultunk hozzá a terjesztéséhez” – volt olvasható a cég nyilatkozatában.
Akár komolyan gondolták, akár nem, a videó megtekintése után teljesen elképzelhetőnek tartjuk, hogy olyanok is ráizgulnak majd a Top Spin 4-re, akik zsigerből utálják a teniszt.
AJÁNLOTT LINKEK:
Serena Williams 2K-reklámja túl szexis a tévéknek? – angolul (The Hollywood Gossip)