Szórakozás

Pákó elbukott a magyarságvizsgán

Fekete Pákó első ízben veselkedett neki a magyar állampolgársági vizsgának.

A bizottság visszatapsolta az énekest – számolt be a Bors. Az elszánt dalnok nem csügged: pótvizsgázik magyarságból. A férfi a lapnak azt mondta, tíz Magyarországon töltött év után elérkezettnek látta az időt, hogy megszerezze az állampolgárságot. Mint fogalmazott, egy hónapon át készült, tisztességesen átnézte a tankönyvet. Az élettársa segített a tanulásban, kikérdezte tőle a leckét.

Pákó a Borsnak azt mondta, először a népvándorlásról beszélt, utána pedig az Állami Számvevőszék feladatairól és működéséről. Ez utóbbiról nem sokat tudott ugyan, de a mentőkérdésre, István király uralkodására – állítása szerint – briliáns feleletet adott. “Hiába vagyok kívülről fekete, az ereimben – úgy érzem – már magyar vér folyik. Belül már magyar vagyok”. A nigériai nótafa egyébként a vizsga szünetében a vécé rabja lett, mert nem vette észre, hogy az ajtó gombnyomással nyitható. Kétségbeesett dörömbölését szerencsére meghallotta egyik társa, és kiszabadította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik