Szórakozás

3 millióra perlik Daróczi Dávid édesapját

Hárommillió forint nem vagyoni kártérítést követel az éppen egy éve öngyilkosságot elkövető Daróczi Dávidot megtaláló H. Hubert.

A fiatalember úgy véli, komoly egészségügyi és erkölcsi kárt szenvedett, amikor a TV2 Frizbi című műsora teret engedett az elhunyt édesapjának, Daróczi Józsefnek és Terry Blacknek, akik tolvajként és gyilkosként tüntették fel őt nagy nyilvánosság előtt.

Az egykori kormányszóvivő legjobb barátja kedden a bíróságon felelevenítette azokat a megrázó pillanatokat, amikor a már vélhetően élettelen testre rátörte az ajtót, és beszámolt az őt ért öthetes támadássorozat életét befolyásoló hatásairól is – írja az Új Ász. Az üzletember állítása szerint dolgozni sem tudott, és az éttermében is mindenféle megjegyzéseket tettek rá az emberek, miután Daróczi édesapja a műsorban egyértelműen utalt arra, hogy őt tartja a fia gyilkosának, majd pedig Terry Black kérdőjelezte meg nyilvánosan a szavahihetőségét.

A tárgyaláson szót kapott a szintén jelen lévő Daróczi József és Terry Black is. Mindketten kitartottak korábbi állításuk mellett, mely szerint Daróczi Dávid gyilkosság áldozata lett, ugyanakkor az édesapa nem értett egyet H. Hubert azon állításával, amely szerint őt nevezte volna meg fia gyilkosaként. A tárgyalássorozat júliusban folytatódik tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik