Szórakozás

Whitney lányának már szexkazettája is van

A MediaTakeOut.com szerint egy úriember a napokban azzal kereste meg őket, hogy eladná a birtokában lévő Bobbi Kristina szexkazettát.

Whitney Houston és Bobby Brown alig 18 éves lánya a felvételen állítólag „mindent megmutat”, az exbarátjával lebonyolított aktus pedig „néha kifejezetten bizarr”. Az úriembernek mégsem sikerült megszabadulnia a felvételtől – és nagyon úgy tűnik, hogy a Bobbi Kristina-szexvideó jó darabig rejtve marad a nyilvánosság elől, a hölgy ugyanis még nem volt 18, amikor a felvétel készült. Mint kiderült, a kazettából hatalmas bevételt remélő úriember csak arra várt, hogy Bobbi Kristina végre betöltse a 18-at (ami múlt héten meg is történt), és azonnal házalni kezdett a videóval.

A fiatalkorú szexbotrányt ugyan megúszta, a drogügyből azonban sokkal nehezebb lesz tisztáznia magát a hölgynek – még akkor is, ha édesapja a CBS Newsnak élő adásban jelentette ki, hogy az ő kislánya nem olyan, aki kokaint szív (a nyilvánosságra hozott fotók ellenére). Brown májusban megjelenő új lemezének szeretett volna publicitást csinálni, amikor pedig az interjú közben megkérdezték tőle, hogy mi a helyzet a lánya körül formálódó drogbotránnyal, Brown kijelentette, még csak nem is hallott az egészről.

AJÁNLOTT LINKEK:

Whitney lányának szexvideója van – angolul (MediaTakeOut.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik