Szórakozás

Whitney kibékült exférjével és újra énekel

Whitney Houston anyósa bostoni temetésén találkozott újra volt férjével, Bobby Brownnal.

Carole Brown temetése úgy tűnik, összehozta a balhés házastársakat. Bobby Brown édesanyja január 20-án hunyt el, hétfői temetésén pedig volt menye és unokája is megjelent. A beszámolók szerint Whitney még egy dalt is előadott az asszony tiszteletére – az énekesnő hangja pedig ismét régi fényében csillog.

A bennfentesek állítják, hogy a tavalyi, botrányosan rosszul sikerült koncertsorozat után Houston végre kezd magára találni – és önbizalma mellett szerencsére a hangja is visszatért. Az anyósa temetését megelőző este már közönség előtt, élőben is fellépett, a hallgatóság pedig el volt ragadtatva a díva előadásától.

Whitney Houston 2007-ben, 14 évnyi házasság után vált el Bobby Browntól – a férfi állítólag rendszeresen verte, valamint azt is az ő számlájára írják, hogy rászoktatta az énekesnőt a drogokra. Houston állítólag 2007 óta tiszta, a tervezett nagy visszatérés azonban még mindig várat magára.

AJÁNLOTT LINKEK:

Whitney és Brown a temetésen találkoztak újra – angolul (W.E.N.N.)
Whitney Houston végre tisztességes előadással állt színpadra – angolul (Jezebel)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik