Szórakozás

Erdélyi Mónika ruhákat reklámozott

Az egykori Mónika show háziasszonya rövid hajjal és óriási mosollyal pózol egy katalógusfotózáson.

Egy érdekes, fiatalkori kép került fel a világhálóra a napokban Erdélyi Mónikáról – írja a NapiászOnline. A fotó feltehetően a kilencvenes években készülhetett egy katalógus számára, legalábbis erről árulkodik, hogy az egyik képen a volt talkshow-háziasszony egy fehér-lila pólóban, míg a másikon egy piros pulóverben pózol, amelyet 2850 forintért bárki megvásárolhatott.

A lap szerette volna megkérdezni modellpályafutásáról Mónikát is, ő azonban nem akart nyilatkozni, mint fogalmazott, egy kis nyugalomra vágyik, és ha majd lesz mondanivalója, akkor szólni fog.

Erdélyi Mónika mióta eltűnt a képernyőről, csupán anyagi gondjai miatt került újra a lapok címoldalaira. Kibeszélő show-ja után októberben a Reggeli csapatától is el kellett búcsúznia, így állandó munka nélkül maradt, ráadásul vállalkozásai is a csőd szélére kerültek. Novemberben számoltunk be róla, hogy a Mondén szépségszalont ugyan még hirdeti a honlapján, ám kiderült: augusztus végén lejárt a bérleti szerződése. A „Lélegzetelállító Elegancia” menyasszonyi szalon egyik részéből élelmiszerbolt lett, míg fitnesztermét kénytelen volt végérvényesen bezárni. Mónika anyagi helyzetének mélyrepülése ezután még tovább fokozódott, februárban kiderült, otthonát jelentős jelzálog terheli, ráadásul az APEH máris végrehajtást rendelt el Mónika régóta veszteséges, szépségápolással foglalkozó cége ellen.

AJÁNLOTT LINK:

Erdélyi Mónika modellkedéssel is foglalkozott (NapiászOnline)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik