Szórakozás

Matt Damon kiábrándult Obamából

A színész anno elszánt és hangos támogatója volt az amerikai elnöknek – mára azonban kiábrándult, és csalódott Obama teljesítményében.

Damon legújabb filmje, a „The Adjustmen Bureau” kapcsán vendégeskedett Piers Morgan show-jában, és miután letudta a kötelező promóciót, komolyabb vizekre evezett: bevallotta, hogy mára keserű szájízzel tekint vissza saját szerepére a 2008-as Obama-kampányban, mivel megválasztása után az elnök nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Noha Obama egy piros pontot kiérdemelt a színésztől: Damon szerint az elnök még mindig „nagy gondolkodó”, ennek ellenére sajnos elszalasztotta a lehetőséget, hogy valódi változást indítson el – nem reformálta meg a Wall Streetet, nem eredményes az oktatáspolitikája, és nem tesz eleget a munkanélküliség ügyében. A színész szerint az sem ártana, ha a Fehér Ház új keretet adna Afganisztán kérdésének, és megpróbálná jobban megértetni az emberekkel, hogy miért van szükség odaát az amerikai katonákra.

Damon (fél Hollywoodhoz hasonlóan) aktívan részt vett a 2008-as demokrata elnöki kampányban – a legtöbbször azáltal, hogy nyíltan kifejezte ellenszenvét a republikánus alelnök-jelölt, Sarah Palin iránt. Piers Morgannél a színész bevallotta, annak ellenére, hogy Obama kapcsán a mai fejével számos dolgot másként csinálna, a Palin iránti érzései egy csöppet sem változtak meg.

AJÁNLOTT LINKEK:

Matt Damon már nincs oda Obamáért – angolul (CNN.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik