Szórakozás

A legújabb japán szenzáció: 76 éves, és pornózik

Shigeo Tokuda korábban utazási ügynökként kereste meg a kenyérre valót, mára azonban az öregpornó legnagyobb csillaga lett Japánban.

Az öregecske szexmester, akit csak Tokuda néven ismernek az idősödő pornófogyasztók, nagyon hálás azért, hogy nyugdíjas éveire olyan munkája van, ahol megbecsülik. „Sok férfinak vagyok a példaképe, szóval igyekszem mindig a legjobbat nyújtani” – nyilatkozta még korábban.

Tokuda filmjei jól bevált japán szexfantáziákra épülnek: általában deresedő halántékú úriembert játszik, aki szexmesterként vezeti be fiatal tanítványait az örömszerzés titkaiba – ugyanis annak ellenére, hogy az öregpornónak elnevezett műfaj virágkorát éli az erősen öregedő társadalommal rendelkező Japánban, Tokuda partnerei szinte kivétel nélkül fiatal, a 20-as éveikben járó lányok.

Tokuda felesége és lánya sokáig nem is tudták, hogy a nyugdíjas férfi másodállást talált magának – amikor viszont kiderült, nem került sor asztalcsapkodásra. „A lányom azt mondta, hogy ez nem valami nagyra becsült munka, a feleségem pedig az egészségem miatt aggódott. Azt mondta, biztos nehéz lehet, hogy már nem vagyok annyira fiatal” – emlékezett vissza Tokuda, majd hozzátette, felesége és lánya mára elfogadta karrierváltását, a részletekről azonban nem akarnak tudni.

Pillanatnyilag a világon Japánban a legmagasabb a 60 év felettiek aránya a társadalomban, mindemellett pedig az amerikaiak után a japánok számítanak a világ legnagyobb pornófogyasztóinak is – nem csoda hát, hogy az öregpornó-biznisz évek óta virágzik, és a szakértők szerint az ipar összbevételeinek már egyötöd részét teszi ki a 60 felettieket célzó tartalom. Mindemellett egy nemrégiben készült tanulmány arra is rámutatott, hogy a japánok szeretkeznek a világon a legkevesebbet – köszönhetően többek között a társadalom hatalmas léptékű elöregedésének, így könnyen lehet, hogy néhány év múlva Tokuda munkásságát már nemzeti kincsként fogják számon tartani.

AJÁNLOTT LINKEK:

A 76 éves pornósztár – angolul (Los Angeles Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik