Tech

Lefutották a robomaratont

A Japánban, kétlábú robotversenyzőkkel megrendezett maratont a győztes 54 óra 57 perc és 50 másodperc alatt döcögte le.

A világon ez volt az első ilyen viadal; mindössze öt robot vágott neki csütörtökön a 42 kilométernek, melyet fedett pályán tettek meg körbe-körbe járva a 100 méter kerületű pályán.

A verseny izgalmakkal indult, mivel a versenyzők előtt álló 422 körből már az első után az egyik játékos kiesett. Az erre következő három napban már nem történt meglepő fordulat, így négyen fejezték be szombaton a versenyt.

A győztes – Robovie-PC nevű robot – 40 centiméter magas és 4,2 kilogramm súlyú. Ő is és a második helyen végzett Robovie-PC Lite nevű robot a Vstone Co. robottechnológiával foglalkozó oszakai vállalat szakembereinek alkotása.

A robotok a több mint kétnaposra nyúlt verseny közben új elemet kaphattak, és a sebességüket szabályozó szervomotorjaikat is kicserélhették. Ha elestek, csakis saját magukra támaszkodva állhattak fel, gazdáik nem segíthették fel őket.

Egyébként a 42 195 méteres távon a második helyezett egyetlen másodperccel maradt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik