Szórakozás

Kiesett VV-hősök: a nulláról kell újrakezdeniük

Gombit megdöbbentette, hogy mi minden történt a világban, Zsófi napokig bezárkózott, Leonidasz viszont fürdik a hirtelen jött ismertségben.

A könnyes szemű, a csalódott, a mű laza és a megkönnyebbült játékosok búcsúztak a Villától a párbaj után. A győztesek minden esetben diadalittasan vonulnak vissza a most már szinte otthonuknak számító luxusbörtönbe. A vesztesek pedig bizonytalanul néznek a jövőbe, hiszen a kinti világban a nulláról kell felépíteni az életüket. Ők önként vonultak be a Villába, vállalták az ezzel járó ismertséget, végül alulmaradtak a nagy csatában. Egy biztos, számukra már semmi sem lesz ugyanaz, ami régen volt.

Gombi pár napja jött ki a Villából, azóta két kanállal habzsolja az életet. A szíveket rajzolgató érzékeny srác továbbra is régi munkahelyén, a szolárium szalonban takarítja a gépeket, de elmondása szerint ma már nem tud úgy bevásárolni a boltban, hogy legalább húsz rajongó ne venné körbe.

Olivér a kiszavazás után több napig ki sem mozdult a barátnője mellől, az utóbbi hetekben megindult vele a szekér. Heti háromszor turné jelleggel járja az országot, és autogramokat oszt.

Leonidasz csupán három hetet töltött a Villában, azt mondja, hogy abban a pillanatban, amikor kijött a luxusbörtönből, szinte lavinaszerűen sodorta magával az információáradat. Úgy érezte, hogy sok lényeges dologból kimaradt, és fogalma se volt arról, hogy mi zajlott körülötte a világban. Egyben biztos, számára a család mindennél fontosabb lett. Leonidasz nem tagadja, most már élvezi az ismertséget, és szeretné minél jobban kiaknázni az ezzel járó lehetőségeit.

Zsófi miután kiesett a játékból, önkéntes szobafogságba vonult, napokig nem mozdult ki otthonról. Ő nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött ismertséggel. A valóságshow-nak köszönhetően úgy tűnik, hogy az énekesi és a modell karrierje is beindul. Egyslágeres előadó szeretne lenni, valamint a modellkedést is folytatni szeretné, állítása szerint rengeteg felkérése van.

Kristóf és neje úgy döntöttek, hogy nekik bizony elég volt a reflektorfényből. Az életüket a régi kerékvágásban, újságírók nélkül szeretnék tovább élni.

Ildikó úgy tudni, hogy minden szabadidejében az aerobic-tudását csiszolja, vágya az, hogy saját fitness stúdiója legyen.

AJÁNLOTT LINK:

Más világba csöppentek a volt villalakók (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik