Szórakozás

Újabb leszbi-show a ValóVillában

Hancúroztak a villalakó lányok. Anikó csúcsra juttatta Szandikát.

A Plasztikcica már a beszavazóshow-n is elmondta, nehezen bírja hosszú távon szex nélkül, és már előre amiatt aggódott, hogyan fogja átvészelni a szűzies életet a luxusbörtönben. Szinte belesárgult az irigységbe, mikor Évához beköltözött a szerelme egy éjszakára, majd pár hét múlva már odáig fajult a dolog, hogy jobb híján a kamerának kezdett udvarolni. Többször illegette magát előtte és becézgette.

Kezdetben Alekosszal flörtölgetett, majd miután nem bírta tovább leplezni érzéseit, bevallotta Olivérnek, hogy éjszakánként gyakran fantáziál kettejükről, sőt, kerek perec kijelentette, le akar feküdni vele. Szandika azt is elárulta, ha Olivért nem várná kint a kedvese, akkor már rég leitatta és megerőszakolta volna a 32 éves dublőrt. A Villa Vagányának távozásával azonban új „áldozat” után kellett néznie, és végül Anikó ágyában kötött ki.

A BeleValóVilág késő esti adásából kiderült, a két lány kezdetben csupán a bent lévő erőviszonyokról és a következő kiválasztás esélyeiről folyatott meghitt beszélgetést vasárnap éjjel, a csevej azonban olyan intimre sikeredett, hogy végül egymásnak estek.

A Rosszkislány a takaró alatt „játszadozott” lakótársával és a kiszűrődő hangok kétséget sem hagytak afelől, hogy Anikó kielégítette a Plasztikcicát.

A paplan alatti ágyjelenetet, ha elmúltál 18 éves, itt megnézheted!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik