Szórakozás

Melissa Leo elnézést kért a káromkodásért

A Harcos színésznője borzasztóan sajnálja, hogy beszéde alatt kicsúszott a száján az a bizonyos F betűs szó.

„Amikor Kate-et néztem két éve, olyan kiba*tul könnyűnek tűnt ez az egész” – csúszott ki az éjjel Melissa Leo száján, amikor átvette a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A tévénézők persze a mondat második feléből csak egy sípolást és a közönség nevetését hallották.

Melissa Leo köszönőbeszéde egyike volt a ceremónia leghumorosabb pillanatainak: a hölgy először megkérte a díját átadó (és 94 évesen is hihetetlen show-t produkáló) Kirk Douglast, hogy csípje meg karját, majd az egész beszéd alatt látszott rajta, hogy alig bírja elhinni, hogy az ő neve lapult a borítékban. Kicsivel később, a színfalak mögött Leo természetesen bocsánatot kért a viselkedéséért.

„Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit esetleg megsértettek a szavaim. Nem ez volt a szándékom, és látom már, hogy mennyire oda nem illő volt ez a szó” – jelentette ki a színésznő, majd azt is lemondta, a mindennapi életben viszonylag gyakran káromkodik, talán éppen ezért esett nehezére felfokozott érzelmi állapotnál visszafognia magát.

AJÁNLOTT LINKEK:

Melissa Leo bocsánatot kér az F betűs szóért – angolul (Daily Mail Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik