Szórakozás

Alekosz csak Évára számíthat?

A Törtető szerint mindenki Alekosz ellen lesz a párbajon, és egyedül ő fogja visszavárni a Villába.

Mint arról korábban beszámoltunk, szerda este Gombi úgy döntött, nem akar több időt eltölteni feleslegesen a szerelme, Picúr nélkül, és végre meg szeretné mérettetni magát egy igazán erős párbajon, hogy új erőre kapjon. A Szépfiú ezért az általa legerősebbnek tartott villalakóra, Alekoszra tette a zöld kendőt.

Gombi döntésében Szandikának is nagy szerepe volt. A fodrásznak készülő fiú ugyanis teljesen összezavarodott az esti kihívás előtt. Az eget kémlelve édesapjától kért segítséget döntésében. A fentről jövő segítség helyett Szandikától kapott tanácsot, a Plasztik cica Alekoszra próbálta rábeszélni Gombit, ahogy később kiderült sikerrel.

Alekoszt láthatóan nagyon megviselte a kihívás, főként Gombi bántó szavai, ráadásul búskomor hangulatán Éva is csak tovább rontott. A Törtető arra figyelmeztette legjobb barátját, most már egyedül csak rá számíthat, mindketten közellenséggé váltak a luxusbörtönben, és ne lepődjön meg, ha a villalakók közül egyedül csupán ő fogja visszavárni a párbajról a görög csődört.

Közben Gigi és Jerzy kapcsolata még mindig nem jött rendbe. Béci nagyon félti húgát, szerinte a lány rengeteget fogyott az elmúlt pár napban az állandó idegeskedés miatt, és ezt az állapotot egy jó testvérnek minden eszközzel meg kell szüntetnie. A fiútestvér azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy húga érdekében Jerzyre rakja a következő jelet, vagy akár őt vigye ki párbajozni magával.

Nem sokkal később Jerzy szerelmet vallott Giginek, aki még így sem biztos kapcsolatukban, a mélyponton lévő lány utalt rá, hogy az önértékelésével van baj, egyszerűen nem tudja elhinni Jerzynek, hogy ilyen mélyek az érzései iránta.

A fitthét keretein belül futóversenyt rendeztek a Villában. Külön volt lány és fiú futam, a lányoknál Szandika adta fel leghamarabb a küzdelmet, ettől szokásához híven nagyon ki is borult. A versenyt meglepetésre Anikó nyerte meg.
A fiúknál, ahogy az várható volt, Alekosz bírta a legrövidebb ideig a megpróbáltatást, a győztes pedig Béci lett, bár Jerzy nagyon megszorongatta a tánctanár fiút.

AJÁNLOTT LINKEK:

SZANDIKÁNAK IS VOLT SZEREPE GOMBI DÖNTÉSÉBEN (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik