Szórakozás

“Aranyhangú” Ted Williams valóságshow-t kap

A hajléktalanból kis idő leforgása alatt internetszenzációvá, majd rehablakóvá és letagadható ZS-kategóriás celebbé váló Williams utolsó lehetőségként kapta a felkérést.

A sorozat címe „Second Chances at Life” lesz, ami William esetében egy jóindulatú csúsztatás, hiszen az aranyhangú férfit eddig akárhányszor akarták megmenteni, ő mindig keresztbe húzta a számításokat.

Williams szóvivője elmondta, a sorozat forgatása pár héten belül elkezdődik, és a tervek szerint három helyszínen vesznek majd föl jelenteket: Brooklynban (ahol Ted született), Ohióban (ahol hajléktalan éveit töltötte) és Los Angelesben (ahol jelenleg él).

A szinopszis szerint a sorozat első évada Ted életének bemutatására fókuszál majd, valamint arra a küzdelemre, ahogy a férfi megkísérli újjáépíteni ripityára tört karrierjét. A gyártó cég azonban már tervbe vette a második szezont is, amiben egy másik, szintén „második esélyt” kapó amerikai celebritást mutatnak majd be.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az aranyhangú hajléktalan reality-t kapott – angolul (TMZ)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik