Szórakozás

Ted Williams édesanyja szerint fia nem sokáig marad majd józan

Julia Williams a People magazinnak mesélt „aranyhangú” fia gyengeségeiről.

Az idősödő hölgyet még decemberben, élő adásban hozták újra össze hirtelen híressé váló fiával – előtte évekig nem is beszéltek egymással.

Williams-ről a napokban derült ki, hogy orvosai tanácsai ellenére idő előtt otthagyta az elvonókúrát – a férfi állítólag nagyon nehezen viselte az intézmény épülete előtt állomásozó fotóshad jelenlétét, illetve azt is kifogásolta, hogy a kúra alatt túlságosan sok gyógyszert tömtek bele az orvosok. A fejlemények hallatán a férfit az elvonóra rábeszélő Dr. Phil mellett Williams édesanyja is hangot adott aggodalmának. „Nagyon sajnálom, hogy abbahagyta az elvonókúrát. Természetesen azt szeretném, ha önként visszamenne, hiszen segítségre van szüksége” – nyilatkozta a hölgy.

Julia Williams azt is elmondta, tudomása szerint fia visszatért Kaliforniába, és úgy hallotta, hogy gyerekeknek szóló hangoskönyvek készítésével akar majd foglalkozni. Fia tervei mellett azonban az asszony azt is bevallotta, nem nagyon hisz benne, hogy Ted kibírja majd alkohol nélkül. „Nem ez kitartó fajta, bármiről is legyen szó, hamar megunja és továbbáll. Szerintem azt hiszi, hogy egyedül is menne neki, de én tudom, hogy a rehab nélkül nem tud majd tiszta maradni” – mondta a hölgy.

AJÁNLOTT LINKEK:

Édesanyja arra kéri az aranyhangú férfit, hogy térjen vissza az elvonóra – angolul (The Hollywood Gossip)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik