Szórakozás

Russell Brand híres lett, mégsem boldog

A britek ügyeletes bohóca világ életében híres akart lenni. Most hogy sikerült neki, nem tudja, hogy mit is kezdjen vele.

A korábban drogproblémákkal küzdő Brand sikert-sikerre halmoz az utóbbi években, ami pedig a magánéletét illeti, októberben vette feleségül Katy Perry-t. Igen, Russell Brandet nagyon szerencsés fickónak is tarthatnánk, ő azonban a napokban bevallotta, nem egészen úgy alakult az élete, ahogyan azt gyerekként szerette volna.

„Híres vagyok. Régen persze nem voltam az, de amikor fiatal voltam, mindenáron híres akartam lenni. Azt hittem, attól majd boldog leszek. Most viszont rá kellett jönnöm, hogy azok a dolgok, amikről korábban azt hittem, hogy boldoggá tesznek majd, egyáltalán nem úgy működnek, mint ahogy gondoltam” – vallotta be a sztár, majd hozzátette, igazából azt furcsálja, hogy egy hozzá hasonló teljesen hétköznapi srácnak honnan a fenéből juthattak eszébe ilyen marhaságok?

Katy Perry mindeközben elkezdte többhónapos világkörüli turnéját – és bőszen tagadta a híreszteléseket, miszerint házassága a színésszel máris zátonyra futott volna.

Brand következő nagy dobása az 1981-es, Dudley Moore főszereplésével készült Arthur című vígjáték remake-je lesz, amit április 8-án mutatnak be az amerikai mozik. A filmben Brand mellett olyan színészek tűnnek fel a vásznon, mint Helen Mirren, Jennifer Garner és Nick Nolte.

AJÁNLOTT LINKEK:

Brand nem boldog a hírnévtől – angolul (W.E.N.N.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik