Szórakozás

Szexi képei miatt dobták a Jóban Rosszban sztárját

Szakított Szorcsik H. Viktóriával a kedvese; a fiú nehezen viselte a fiatal lány meztelenkedését.

Viki négy hónappal ezelőtt ismerkedett meg barátjával, aki amikor először találkoztak, azt sem tudta, hogy a lány híres színésznő. Majd hét hónapig bombázta üzenetekkel, de Viki egyikre sem válaszolt, végül megolvadt a jég. A fiatalok pár héttel ezelőtt még boldogan meséltek szerelmükről Hajdú Péter Frizbi című műsorában, a viharos kapcsolat azonban úgy tűnik, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan véget is ért. Tamás nem tudta elviselni a köztük lévő távolságot, és az sem tetszett neki, hogy barátnője erotikus klipet forgatott a tinik nagy kedvencével, SP-vel – írja a Bors című napilap.

A Csillagvirág Klinika Bencsik Beája a lapnak elismerte, valóban nincsenek már együtt a fiúval, a távkapcsolat tönkretette a szerelmüket. Azt is bevallotta, kedvese nehezen viselte, hogy nemcsak a napi sorozatban és egy férfimagazinban, hanem SP videoklipjében is lenge öltözetben jelent meg. Ennek ellenére ő úgy érzi, nem hibás a történtekért, nem tett semmi olyat, amiért szégyenkeznie kellene.

A lányt megviselte a szakítás, mert mint mondta, nagy szerelem volt az övék. Ugyanakkor tanult is az esetből: legközelebb más közegből választ magának párt, és kerüli a civil férfiakat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Erotikus fotók miatt kidobta a pasija Szorcsik H. Vikit (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik