Szórakozás

Csaknem kannibállá váltak a chilei bányászok

Öngyilkosságot fontolgatott megmentésük előtt néhány chilei bányász, és volt, aki napokra volt attól, hogy kannibállá váljon.

Ez derült ki Jonathan Franklin hétfőn megjelent, “33 Men” (33 férfi) című interjúkönyvéből, amely a tavaly augusztusban a föld alatt rekedt, majd 69 nappal később a felszínre hozott vájárok történetét mutatja be.

A könyv kapcsán a CBS televíziónak nyilatkozó egyik vájár, Mario Sepulveda azt mondta, hogy fogságuk második hetében arra gondolt, valamilyen módon mindenképpen ki kell jutnia a föld alól. “Hogy hogyan? Azon gondolkoztam, hogy melyik bányász fog először összeesni, aztán pedig azon, hogy hogyan tudnám megenni. Komolyan mondom, nem zavartattam magam, nem ijedtem meg” – beszélt a megtalálásuk előtti napokról a vájár.

A bányászok 16 napot töltöttek a járat beomlása után a tárna egyik menedékhelyén, ahol mindössze némi olajos hal állt rendelkezésükre, amit felosztottak egymás között. A San José bányában rekedt férfiak végül a 17. napon tudtak életjelet adni magukról az őket kereső mentőcsapatoknak, amelyek ezután vizet, élelmet és gyógyszereket juttattak le nekik a mélybe.

Addigra azonban többen annyira kétségbe estek, hogy az öngyilkosságot fontolgatták. “Ha tovább szenvedünk, akkor talán jobb lenne mindannyiunknak, ha a menedékhelyre mennénk, beindítanánk egy motort és hagynánk, hogy a szén-monoxid végezzen velünk” – idézte fel a megmentésük előtti utolsó napok gondolatait Victor Zamora. Mint mondta, nem öngyilkosságként tekintett az elképzelésre, hanem a szenvedés lerövidítéseként, hiszen úgy vélte, mindenképpen meghalnak a mélyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik