Szórakozás

Bárki együtt vacsorázhat Vastag Csabával

Az X-Faktor győztese csatlakozott az egyik ebéd-házhozszállító cég klubjához, ahonnan egészséges ételeket kap. Az életmódváltás a rajongókra is jó hatással lehet.

Vastag Csaba rájött, ha nem változtat életmódján, annak súlyos következményei is lehetnek. Az X-Faktor szívtiprója a győzelem óta egyik fellépésről rohan a másikra, egymást váltják az interjúk, így sokszor csak arra van ideje, hogy valamelyik gyorsétteremben bekapjon valamit. Egyetemi docens édesapja, dr. Vastag Sándor, aki élelmiszer- és háztartási anyagismereteket, illetve szerves kémiát oktat a Pannon Egyetemen, már sokszor felhívta fia figyelmét a gyorséttermi ételek káros hatásaira, ám Csaba eddig elengedte füle mellett a megjegyzéseket, és továbbra is azokat ette.

“Éreztem, hogy ez az életmód lassan tönkretesz. A verseny kezdete óta összevissza eszem, ahol tudok, gyorsan bekapok valamit a nagy rohanásban. Mindez a győzelem óta csak fokozódott. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha már pörgős életet élek, és bírni akarom fizikailag a rengeteg fellépést, legalább arra kell figyelnem, hogy egészséges ételeket fogyasszak” – árulta el az énekes, aki ugyanazon ebéd-házhozszállító cég segítségével változtat most táplálkozási szokásain, amelynek Falusi Mariann is köszönheti, hogy jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg, és egészségi állapota is sokat javult.

Csaba életmódváltása ráadásul másokra is jó hatással lehet, ugyanis havonta egy szerencsés rajongót sorsolnak ki, akinek megadatik a lehetőség, hogy a sármos énekessel költsön el egy egészséges ételekből álló vacsorát. Egyvalaki pedig magát Csabát kaphatja meg fődíjként, ugyanis a legmázlistább rajongó elkísérheti az énekest turnézni, a backstage-ben állva megismerheti a kulisszák mögötti világot, és megtapasztalhatja, hogyan telnek Mr. X-Faktor mindennapjai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik