Szórakozás

A szülőszobán derült ki, hogy van még egy baba

Az ötös ikrek természetes úton és mindössze fél óra alatt jöttek a világra.

A 37 éves moldáv nő férjével Cipruson dolgozott, amikor teherbe esett. A ciprusi orvosok a vizsgálatok során azt állították, hogy három gyermek fogant a méhében, Moldáviában már négy gyermekről számoltak be a szülészek. A meglepetés annál nagyobb volt, amikor a szülésnél kiderült, valójában öt csecsemőről van szó.

Eredetileg császármetszéssel szerették volna világra segíteni a kicsiket, a szülés azonban a vártnál korábban beindult, és szinte pillanatok alatt lezajlott.

A három orvos, aki segédkezett a szülésnél, egyöntetűen állítja, hogy nem volt hasonló esetre példa az elmúlt tíz évben a gyermekközpontban. “Csak jöttek és jöttek, egyik a másik után. A negyedik után azt vártuk, hogy megérkezzen a placenta, meglepetésünkre egy ötödik gyermek érkezett. Arra gondoltunk, hogy az apa talán görög és nem moldáv” – viccelődött a központ orvosa.

A három kislány és a két kisfiú súlya 700 és 1300 gramm között mozog. A koraszülötteket azonnal inkubátorba helyezték és jelenleg is harcolnak az életükért.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ötös ikreket szült egy moldáv nő (manna.ro)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik