Szórakozás

Ellentmondó hírek Nelson Mandela állapotáról

"Nagyon beteg", de "nincs életveszélyes állapotban" - tudta meg az AFP egy, a volt dél-afrikai államfőhöz közelálló forrástól.

A 92 éves egykori politikus már a második éjszakát töltötte péntekre virradóan a johannesburgi Milpark kórházban, ám egészségi állapotáról semmit sem közöltek orvosai.

Az informátor szerint a Mandela egészségéért aggódók megnyugodhatnak, mert a volt államfőt akár már pénteken hazaengedhetik orvosai. Mint mondta, a Nobel-díjas politikus eredetileg egy rutinvizsgálat miatt ment kórházba, ám az orvosok végül megfigyelésre bent tartották. Hasonlóan nyilatkozott korábban Jacob Zuma államfő, aki nyugalomra intette a dél-afrikaiakat, mondván: a volt államfőn csak a szokásos vizsgálatokat végzik el.

A dél-afrikai lapok ugyanakkor arról számoltak be, hogy Mandelát tüdőproblémái miatt nem engedték haza a kórházból. A The Star című lap azt írta, hogy a törzsi nevén Madibának szólított politikushoz tüdőspecialistát is hívtak az egészségügyi intézménybe. Desmond Tutu érsek pedig úgy nyilatkozott, hogy “bármi megtörténhet” a volt elnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik