Szórakozás

A vásárlók szerint sértő volt a homoszexuális szülők képe

Az arkansasi Harps üzletlánc a vásárlói panaszokra reagálva kitakartatta az Us Weekly címlapját, amin Elton John és David Furnish újszülött gyermekükkel láthatóak.

A szupermarket vezetősége szerint a magazin megjelenése után számtalan panasz érkezett a lap címoldala miatt – a vásárlók főleg „gyermekeik lelki egészségéért” aggódtak, és végül elérték, hogy a pornómagazinok címlapjainak kitakarására használt műanyag táblát az Us Weekly standjaira is kitegyék. A bolt lépése miatt nemcsak a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezetek, hanem a nemzetközi sajtó képviselői is felháborodásuknak adtak hangot.

A kanadai Globe and Mail lap a következőket írta az eset kapcsán: „Isten mentsen attól, hogy a 7 éves gyermeked, miközben a pénztárnál sorakozik, esetleg homokosok látványának legyen kitéve”. A brit Sun magazin pedig így kommentálta a történteket: „Vagy Elton gyermekét találták valamilyen módon sértőnek, vagy komoly homofóbiával állunk szemben”.

A kitakarást ellenző vásárlók, valamint a nemzetközi lapok nyomására válaszul a bolt végül eltávolította a műanyag táblát a magazin elől – a vezetőség tagjai azonban igyekeztek kiemelni, nem önszántukból, hanem vásárlóik kérésére döntöttek a kitakarás mellett. A Harps szóvivője azt is hozzátette, a címlap elrejtését semmiképpen sem lehet a vezetőség véleményeként értelmezni, tekintve, hogy főnökeinek „nincs véleménye ebben a kérdésben”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Dagad a botrány Elton fotójának kitakarása miatt – angolul (Daily Mail Online)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik