Szórakozás

Majdnem lemaradt a kétmilliós nyereményről

Gail Davis annyira utálja a telemarketinges hívásokat, hogy letette a kagylót, amikor 10 000 dolláros ajándékutalványáról értesítették volna.

A nyereményt az Apple Store ajánlotta fel annak a felhasználónak, aki letölti az oldalról a 10 milliárdodik alkalmazást – ez a szerencsés pedig a „Paper Glider” játék megvásárlásával éppen Davis egyik lánya lett. Amikor azonban az Apple képviselője felhívta a családot, hogy beszámoljon az örömhírről, az édesanya meg volt győződve róla, hogy a telefonáló valami zseniális, ámde fölösleges árucikk megvásárlására próbálja majd rávenni, ezért letette a kagylót. „Azt hittem, csak viccelnek, úgyhogy megköszöntem és lenyomtam a gombot” – emlékszik vissza a brit hölgy.

Davis lányai azonban pontosan tudták, hogy miről is szólt volna az ominózus telefonhívás. „A lányok lejöttek a szobájukból, és azt állították, hogy komoly volt a dolog. Egy pillanat alatt bepánikoltam” – vallotta be Davis, aki kicsivel később megpróbálta ugyan visszahívni az Apple-t, de a hívását fogadó operátor nem tudta, hogy a hölgy miről beszél.

„Minél többet gondolkodtam rajta, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy a hívás igazi volt” – mesélte a hölgy. „A lányok egyre idegesebbek lettek, szerintem sosem bocsátották volna meg nekem, ha ennyiben hagyom a dolgot.”

A helyzetet végül az Apple alelnöke, Eddy Cue oldotta meg – amikor értesült a félresikerült hívásról, személyesen telefonált oda az asszonynak. „Ha Steve Jobs hívott volna fel, tuti azt hiszem, hogy ez is csak egy vicc” – vallotta be Davis, aki a félreértés tisztázása után végül megkapta a 10 000 dolláros Apple-utalványt.

Ebből az összegből a család tagjai várhatóan életük végéig ingyen vásárolhatnak majd az Apple Store-ban.

AJÁNLOTT LINKEK:

A 10,000 dolláros nyertes viccnek hitte a telefonhívást – angolul (cultofmac.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik