Szórakozás

Riszaviadal és cicivillantás a Villában

Szombaton a két Törtető, Ildi és Éva ismét megküzd egymással. Nem csoda, hogy a luxusbörtönben igazi "kampányhangulat" van.

A párbajra készülő lányoknak szerdán a tűzhely mellett kellett bizonyítaniuk. Azt a feladatot kapták, hogy fél óra alatt a konyhában található alapanyagokból készítsenek valami finomat. Ildi lecsót főzött, míg Éva biztosra ment, és a jól bevált rántottánál maradt. A két ételt aztán szakértő zsűri értékelte a valóságshow délutáni, NekedValó című adásában. Végül Éva „mindent bele” tojásos étele lett a befutó.

A verseny azonban ezzel még nem ért véget, a konyha után a táncparketten is meg kellett mutatniuk tudásukat. Egy úgynevezett “riszaviadalban” mérkőztek meg, és Éva igen keményen feladta a leckét Ildinek: ledobta a textilt, ezt pedig már a konzervatív aerobikoktató nem tudta überelni.

AJÁNLOTT LINKEK:

A TÖRTETŐK KÖRÜL FOROG A VILLALAKÓK ÉLETE (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik