Szórakozás

Összeálltak az X-Faktor kiesői

Kígyózó sorok és tomboló közönség várta a tehetségkutató ezüstérmeseit.

A Fókusz kedd esti adásában kiderült, mi lett Szirota Dzsenifer, Hegyi Dávid, Muri Enikő, vagy Spiriev Teó sorsa, akik bár végig meneteltek és a legjobb 24-ben még ott voltak, a mentorok házából már nem jutottak az élő show-ba. Az ex-faktorosok most újra összeálltak, hogy egy budapesti szórakozóhelyen koncertet adjanak.

A versenyzők az X-Faktor selejtezőin már megismert számukkal indították a koncertet, majd két általuk választott dalt is elénekeltek. Az este díszvendége az X-Faktor női mentora, Keresztes Ildikó volt, akit a sírás kerülgetett kiesett kedvencei láttán.

A tehetséges fiatalok a műsorban elmondták, szinte mindannyian megtalálták számításaikat, és hiába telt el fél év, a közönség még emlékszik az akkor sokat emlegetett nevekre. Kádár Szabolcsék elkészítették első videóklipjüket, Szirota Dzsenifer zenekart alapított, Németh Katica jelenleg politológiát hallgat az egyik budapesti egyetemen, a táncoslábú Spiriev Teó pedig egyik fellépésről a másikra rohan.

Az énekesek közösen Michael Jackson dalával búcsúztak a több, mint háromórás fellépés végén, de nem végleg. A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, még egyszer összeállnak egy újabb koncert erejéig.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ex-Faktor csúcstalálkozó (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik