Szórakozás

Paris Hiltonnak milliókba kerülhet a póthajügy

Az örökösnőnek 70 millió dollárjába kerülhet, hogy túlságosan népszerű.

A Hairtech International azért pereli korábbi reklámarcát, mert meglátásuk szerint Hilton nem tartotta be a szerződésében foglaltakat. Az ügy még augusztusban kezdődött, a cég akkor 35 millió dollárt követelt a celebtől, mert annak ellenére, hogy fizetett neki termékei reklámozásáért (potom 3 és fél milliót), Hilton rendszeresen mások által gyártott póthajjal jelent meg a nyilvánosság előtt. Azt is kiemelték, hogy a hölgy 2007-es börtönbe vonulása negatív hatással volt a cég jó hírnevére.

A cég most azonban bekeményített: 70 millió dollárt követelnek az örökösnőtől – számításaik szerint ugyanis ennyi profittól estek el azóta, hogy Hilton egyoldalúan felbontotta szerződésüket.

Az ügy pikantériája – ahogy azt a cég jogi képviselői is beismerték, hogy a híresség leszerződtetésekor még senki sem gondolta volna, hogy Paris neve ennyire felpörgeti majd az eladásokat – a vállalat most viszont már kénytelen a híresség “valódi értékét” is figyelembe venni a kártérítésként követelt összeg megállapításakor.

AJÁNLOTT LINKEK:

Paris Hiltonnak 70 millióba kerülhetnek hullámai – angolul (TMZ)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik