Szórakozás

Cáfol a TV2: nem volt bunda a finálé

Késve érkeztek meg a szavazatok a Megasztár döntőjében.

Még három nappal a tehetségkutató lezárása után is háborognak a rajongók, amiért állításuk szerint az utolsó 15 percben nem tudtak SMS-t küldeni kedvencükre, Kökény Attilára – írja a STOP.hu. Többen a szavazás korrektségét is megkérdőjelezik, és a csatornát hibáztatják, amiért a háromgyerekes apuka helyett végül a 19 éves Tolvai Renáta lett a befutó.

Az internetes portál megkeresésére a TV2-nél azt mondták, nem történt csalás, ugyanis a nagyváradi lány esetében is fennállt ugyanez a probléma. Koltay Tamás szóvivő elárulta, elképesztő mennyiségű szavazat érkezett az utolsó percekben, ezért a szolgáltató rendszertúlterhelés miatt csak késve, a voksok lezárása után tudta fogadni egy részüket.

Ezek a szavazatok már nem számítottak bele a végeredménybe, ezért ment ki az automatikus válaszüzenet. Renáta esetében 8017, Attiláéban 7682 szavazatról van szó, amelyek ha beérkeznek, akkor sem változtattak volna semmit a sorrenden – nyilatkozta a sajtófelelős.

Nem ez az első botrány a Megasztár történetében. Az előző szériában Király Viktor családját gyanúsították meg bundagyanúval, amiért nem sokkal a voksok lezárása előtt mintegy 52 millió forint értékben érkezett szavazat a fiúra.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bundakérdés: “Kökény Attila így is többre fogja vinni” ( STOP.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik