Szórakozás

Sztároknak kijáró csillogás várja a Megasztár győztesét

Tolvai Renátát csaknem ezerfős tömeg fogadja majd Nagyváradon pénteken.

A 2010-es év hangjának megválasztott lány először karácsony első napján látogat haza Romániába, de a helyiek már most lázban égnek. Transzparensekkel, üdvözlőtáblákkal, tortával és rengeteg meglepetéssel készülnek a 19 éves lány fogadására – írja a Bors című napilap.

Tolvai Reni legjobb barátnője a lapnak elárulta, legalább 800 főre számítanak, és mivel már négy hónapja nem látták a lányt, bőven lesz mit bepótolniuk.

Mint ahogy valószínűleg a győztes, úgy családja sem fogta még fel igazán, hogy lányukból igazi sztár lett. Tolvai Gyula, Renáta édesapja azt mondja, idő kell még neki, hogy feldolgozza, dalospacsirtájából egy egész ország által ünnepelt énekes lett, akire nem csak ők, hanem Nagyvárad is nagyon büszke.

Tolvai Renáta teljes mértékben elégedett lehetett pénteken, a Megasztár mindent eldöntő fináléjában, hiszen az arany mikrofon mellé többek között hazavihette a Hyunday márkájú nyereményautót, egy évig luxuslakásban lakhat, és saját szólólemezt készíthet.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ünneplő tömeg várja Nagyváradon Renátát (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik