Szórakozás

Félmilliárd forintot gyűjtött idén a Mikulásgyár

Idén kevesebb céges adomány érkezett, ugyanakkor jóval több volt a magánadomány.

A legnagyobb adományozó 50 millió forint értékben ajánlott fel tartósélelmiszereket és számítógépeket. Vasárnap estig csaknem 20 ezren személyesen látogattak el a Mikulásgyárba.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa elmondta: a kutatások szerint a Magyarországon működő vállalkozások több mint fele költ a társadalmi felelősségvállaláshoz kötődő célokra. A 20 fő feletti hazai vállalkozások már évek óta 330 milliárd forintnál is többet fordítanak ilyen célokra. A probléma szerinte az, hogy ennek az összegnek a háromnegyedét belső célokra, döntően az alkalmazottak juttatására fordítják a cégek. Ráadásul azt, hogy mennyit fordítanak egy-egy területre nem a társadalmi probléma súlyossága, hanem az adóalap-csökkentés lehetősége szabja meg.

A közlemény szerint Magyarországon a népesség 12-13 százaléka, a gyermekek csaknem ötöde számít szegénynek. A felmérések szerint 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyermekek száma.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.