Szórakozás

Megnyitja kapuit a MikulásGyár

December 9-e és 19-e között a budapesti Felvonulási téren, valamint három fővárosi és tíz vidéki bevásárlóközpontban is le lehet adni az ajándékokat.

Immár 6. alkalommal gyűjt ajándékokat a MikulásGyár karácsony előtt. Tavaly 133 ezer ember ünnepét tették szebbé, idén azonban már 200 ezer rászorulón szeretnének segíteni – mondta Zsolnai Endre főszervező. Főként könyveket, ruhákat, tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket várnak, de minden adománynak örülnek. December 9-e és 19-e között a budapesti Felvonulási téren, valamint három fővárosi és tíz vidéki bevásárlóközpontban is le lehet adni az ajándékokat. Idén az ország valamennyi postáján ingyen fel lehet adni a csomagokat, csak rá kell írni a dobozra, hogy MikulásGyár.

Szórakoztató programokkal is várják az érdeklődőket, az 56′-osok terén jégpálya is lesz, de koncertekkel, gyermekelőadásokkal is készülnek a szervezők, és lesz kézműves vásár is, a plázákban pedig gyermekfoglalkoztató fogadja a kicsiket. December 11-én, szombaton Guinness-rekordra készülnek: ötezer gyermek olvas majd öt percig egy verset.

Tavaly 133 ezer emberen segítettek, idén azonban 200 ezer rászoruló ünnepét szeretnék szebbé tenni. A magyar jótékonysági akciót egyébként tavaly Franciaországban Európa második legjobb karitatív rendezvényévé választották. További részletek a www.mikulasgyar.hu oldalon található.

Egyes vizsgálatok szerint Magyarországon a népesség 12-13 százaléka, a gyermekek mintegy ötöde számít szegénynek. A felmérések szerint 20-25 ezren rendszeresen éheznek, és körülbelül 380 ezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki alultáplált vagy elégtelenül étkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik