Szórakozás

Halott gazdája utolsó szavait szajkózza egy papagáj

Papagáj "visszhangozza" néhai gazdája, egy immár elhunyt idős nő utolsó segélykéréseit az Egyesült Államokban.

A rendőrség hisz a madárnak, és eljárást indított a 98 évesen meghalt asszony lánya ellen azzal a gyanúval, hogy elhanyagolta anyját. A papagáj ugyanis azt szajkózza, hogy “Segítség, segítség!”, utána pedig kacag. A rendőrség szerint a nevetést nem a haldoklótól hallhatta, hanem annak lányától, aki végzetesen nem törődött anyjával. Az idős asszony felfekvés okozta súlyos és nagyon fájdalmas sebektől szenvedett, a rendőrség vizsgálata szerint semmiféle orvosi kezelést nem kapott már jó ideje.

62 éves lánya – bejelentett lakhelye szerint – az anyjával lakott, akihez a halál előtti napon mentőt hívott, mert úgy látta, nehezen lélegzik. A mentők iszonyatosan elhanyagolt otthonba érkeztek, mindenütt állati ürülékbe botlottak – a házban hét kutya és több macska is élt a papagájon kívül. A rendőrséget a mentők értesítették a tapasztaltakról, ők pedig a lakást átfésülve figyeltek fel a tanúskodó papagáj vádló vallomására.

Az elhunyt lányát őrizetbe vették, de 3 ezer dollár óvadék fejében szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik