Szórakozás

Anya szült gyermeket lányának

Az ötgyermekes asszony gyakorlatilag a saját unokáját hordta ki az oroszországi Orenburgban.

Natalja, az ifjú anyuka 16 éves korában tudta meg, hogy soha nem lehet gyermeke, vélhetően azért, mert édesanyja terhessége idején egy fertőző gyermekbetegségen esett át.

Amikor Natalja férjhez menni készült, édesanyja kérdezte, hogy a vőlegény tudja-e, mi a helyzet, de a húszéves lány azt mondta, a fiú mindent tud, és hajlandó örökbe fogadni egy gyereket.

Teltek-múltak az évek, s a fiatal pár már szinte teljesen felkészült az örökbefogadásra, amikor véletlenül láttak a tévében egy műsort a pótanyaságról.

A családi kupaktanácson Natasa mamája, Jelena ajánlkozott pótmamának. Natasa férje azonban aggódott, mit gondolnak majd az emberek, hogy az anyós szül a vejétől? De aztán megadta magát, úgy gondolva, hogy az ilyesmit kockázatos idegenre bízni.

Jelena 50 éves, jóval idősebb, mint a pótanyák lenni szoktak, de egészségesnek találták, és kivételt tettek. Az orvosok szerint ugyanis számos lélektani problémát kizár, ha a pótanya a családból kerül ki.

A nagymama remekül viselte a terhességet, és ősszel szülte meg a kislányt, lényegében saját unokáját – írta a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik