Szórakozás

Milliókba kerül Palikék ausztrál kiruccanása

A házaspár augusztus vége óta tartó álomnyaralása milliós nagyságrendnél jár már.

Mint arról korábban beszámoltunk, Palik kilenc év után állt fel a Hungaroring igazgatói székéből és a közéletből is kivonult feleségével, Marsi Anikóval egy jó időre. Telefonjukat augusztus végén kapcsolták ki, azóta elérhetetlenek. A Kiskegyed egyik olvasója korábban azt állította, többször is látta már a házaspárt Queensland egyik óceánparti strandján.

A Napi Ász által megkérdezett utazásszervező szerint Ausztrália magyar pénztárcával mérve bizony elég drága terület. A vízum három hónapig díjmentes, ezt követően fizetni kell érte. A szállás egy négytagú családnak körülbelül 35-40 ezer forintba kerül naponta – mesélte a lapnak az utazásszervező. Hozzátette: csak az oda-vissza út négy főre, a gyerekeknek szánt kedvezményt figyelembe véve 1,1 millió forint.

Palikék augusztus végén hagyták el Magyarországot, így már eddig is több mint hárommillió forintba került a nyaralás, de Palik barátja, Héder Barna korábbi nyilatkozata szerint egyhamar nem látjuk a családot itthon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik