nap
Szórakozás

Egy spanyol nő a Nap tulajdonosa

A 49 éves asszony galíciai lakóhelyének közjegyzőjénél bejegyeztette birtokaként a Napot.

Angeles Duran azt mondta: szeptemberben fogant meg a gondolat benne, miután halott egy amerikai férfiról, aki a Hold és a Naprendszer legtöbb bolygójának tulajdonosaként regisztráltatta magát.

Létezik egy nemzetközi egyezmény, amelynek aláíró országai kijelentik, hogy egyetlen állam sem tarthat igényt tulajdonaként bolygóra és csillagra. A személyes igénybejelentésről azonban nem rendelkezik a megállapodás.

“Nem volt gond, törvényesen jártam el, mert ismerem a törvényt, és nem vagyok bolond. Bárki megtehette volna, csak éppen nekem jutott először eszembe” – mondta a 49 éves nő a spanyol lapnak, amely utánanézett a bejegyzésnek. És valóban: a közjegyzői dokumentum szerint Duran “a tulajdonosa a G2 színképosztályba tartozó csillagnak, a Napnak, a Naprendszer központjának, amelynek átlagos távolsága a Földtől 149 millió kilométer.”

Duran, aki Salvaterra do Mino városában lakik, azt mondta, hogy “pénzt akar beszedni mindenkitől, aki valamilyen módon használja a Napot, és a bevétel felét a spanyol kormánynak, 20 százalékát a nyugdíjbiztosítónak kívánja adni”. További tíz-tíz százalékot szán kutatások valamint az éhezés elleni küzdelem céljaira, a maradék tíz százalékot pedig megtartja magának.

“Itt az idő, hogy a megfelelő irányban változtassunk a dolgokon. Ha van egy jó ötlet, amely jövedelmet termel, és javítja a gazdasági eredményeket, elősegíti a jólétet, akkor miért ne valósítanánk meg?” – nyilatkozta a nő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik