Szórakozás

Tömeges megbetegedés a felcsúti fociakadémián

A rosszulléteket az aznapi menüben kapott bácskai rizses hús okozhatta.

Nyolcvannégy gyerek és négy felnőtt betegedett meg a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumában – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Krisztián Erika, az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének járványügyi osztályvezetője.

A tömeges rosszullétek, a hasmenéssel, egy-két esetben hányingerrel járó megbetegedések még november 9-én éjjel történtek, de a vizsgálat még tart. A szakember közölte azt is: sok diák az aznapi menüben kapott bácskai rizses hús ízére panaszkodott, és a statisztikai elemzés is ezt a gyanút erősíti. A pontos okokat azonban csak a végleges laboreredmények után közölhetik.

Krisztián Erika elmondta: a tünetek rövid lappangási idő után jelentkeztek, és az érintett 10-18 éves kollégisták szinte egyszerre, pár óra leforgása alatt betegedtek meg. Mindez élelmiszer eredetű mérgezésre utalt. A megbetegedés gyors lefolyású volt, senki nem került kórházba, most már mindenki jól van – tette hozzá.

Az osztályvezető közölte azt is: az ÁNTSZ területi intézetén kívül a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal helyi szervezete is vizsgálatot indított. Fertőtlenítettek és a kollégistákat ellátó konyhát is fokozottan ellenőrizték. Elképzelhető, hogy a laboratóriumi vizsgálatok még ezen a héten lezárulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik