Szórakozás

Szülinapi rádiós zsúr sztárokkal

Megszámlálhatatlan hallgató és hazai híresség ünnepelte együtt a Class FM születésnapját Sebestyén Balázsékkal.

Rákóczi Feri, Vadon Jani, Sebestyén Balázs, Csiszár Jenő, Jáksó László, Vágó Piros, Szani Roland, Abaházi Csaba, Argyelán Kriszta, Kovács Áron és Garami Gábor együtt ünnepeltek: egyéves lett Magyarország legkedveltebb kereskedelmi rádiója, amelynek munkatársai keményen megküzdöttek a sikerért az utóbbi esztendőben.

Már reggel hatkor alig lehetett mozdulni a Morning Show üvegstúdiója környékén, annyi rajongó szerette volna együtt ünnepelni a rádió első születésnapját. De nemcsak a több száz hallgató, hanem sztárok tucatjai, köztük a legismertebb zenészek és énekesek is képviseltették magukat a vidám és rendhagyó szülinapi bulin.

Domokos Fanni, a Non Stop és Szabó Mariann egy-egy minikoncerttel is meglepte Balázsékat és a hallgatókat, a korai időpont ellenére is tömegek tapsoltak az X-Faktor sztárjainak. Akárcsak MCDC-nek, aki szokás szerint vicces szövegeivel szórakoztatta a közönséget. A partin még Andy Vajna is képviseltette magát, igaz csak az éteren keresztül: a neves producer egyenesen Amerikából jelentkezett be, csak hogy boldog születésnapot kívánhasson a rádiósoknak.

Frei Tamás, Geszti Péter, a Barátok közt sztárjai: Várkonyi András és Gyebnár Csekka, Rúzsa Magdi, Király Viktor, Zalatnay Cini és lánya, Niki, Puskás Peti és öccse, Dani, a Summer Sisters, Benkő Dániel, Hajas Laci, Dévényi Tibi bácsi, Komár Laci, Dopeman kislányával, Kefir, Ádok Zoli, Terecskei Rita, Horváth Tamás, Varga Viktor, az Antifitness Club, L.L. Junior, Cozombolis, valamint a Bad Boyz legénysége segített Balázséknak felvágni a hatalmas tortát, majd együtt eresztették égnek a rengeteg szülinapi lufit, végül finom pezsgővel koccintva a rajongókkal közösen énekelték el a Happy Birthdayt a CLASS FM tiszteletére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik