Szórakozás

Rendőri hajsza a Nyári lányok után

Az X-Faktor rendkívüli két tehetsége az utakon is olyan lendületes, mint a színpadon.

Nyári Edit és Nyári Alíz a Budapest Game Show-n a legnagyobb örömmel tesztelte a legújabb autós játékszoftvert, hiszen itt végre kiélhették száguldás iránti vágyukat. Noha mindketten imádják a dinamikus tempót, az utakon csak nagyon megfontoltan, óvatosan közlekednek, nem így volt ez a Need for Speed Hot Pursuit tesztje során. A lányok poros nyomába nem értek a többiek.

A Budapest Game Show-n mutatkozott be a nagyközönség számára a Need for Speed legújabb epizódja, a Hot Pursuit. Palcsó Tomi, Brash Bence és Lola is kíváncsi volt a vadonatúj szoftverre, sorra érkeztek a fiatal hírességek, hogy kontrollert ragadjanak, és teszteljék a játékot.

„Mindketten évek óta vezetünk, s annak ellenére, hogy imádunk száguldozni, ezt kizárólag virtuálisan tesszük” – mosolygott Nyári Edit. „18 évesen szereztük meg a jogosítványt, így én már picit határozottabb vagyok az utakon, Alíz inkább a konzoloknál nagy vagány.”

„Egyébként alig vártuk a Need for Speed új epizódját, ugyanis 11 éves öcsénkkel állandó versenyben állunk. Neki megvan az előző két rész, igazi családi száguldozásokat szoktunk rendezni, ha együtt a nagy csapat” – tette hozzá Alíz. „Így, hogy rendőr és utcai száguldozó szerepébe is tudunk bújni, még izgalmasabb lesz a játék. Legalább kipróbáljuk, milyen egy utcai üldözés, amit egyébként az életben sohasem kívánok megtapasztalni” – nevetett az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik