Szórakozás

Gregor férje visszajár Bernihez segíteni

Bár már külön élnek, Somogyi István szinte minden napját a közös lakásban tölti.

Házasságuk 7 éve alatt egyszer sem nyilatkozott magánéletéről Gregor Bernadett férje, Somogyi István. Most sem szeretett volna, és Berni kérése is az volt, hogy ne válaszoljon az újságírói kérdésekre, az 59 éves rendező azonban úgy gondolja, még mindig jobb, ha az igazság jelenik meg, mintha valótlan, kitalált dolgok kerülnek a címlapokra.

Somogyi István három héttel ezelőtt költözött el a közös családi fészekből, miután felesége hazaérve közölte vele, már nem vele együtt képzeli el a közös jövőt, ugyanis szerelmes lett színész kollegájába, Magyar Attilába. Bár a férj összepakolt és elköltözött otthonról, közös kisfiúk, a négyéves Álmos miatt a mai napig rendszeresen tartják a kapcsolatot – írja keddi számában a Bors.

István a napilapnak elmondta, jelenleg ketten felváltva vigyáznak a gyermekre, Berni reggeltől délutánig van együtt Álmossal, majd rohan a színházba próbálni, azalatt pedig István felügyel a közös gyerkőcre.

Somogyi István egyébként korábban a Fókuszban úgy nyilatkozott, nem haragszik Bernire, felesége őszinte és korrekt volt, még azelőtt leült vele beszélni, hogy bármi is lett volna közte és Magyar Attila közt. Nem gyötri magát a szakítás miatt, és nejét sem várja vissza

A lap által megkérdezett pszichológus, dr. Csides Kata elmondta, a magyar hírességek gyerekei különösen érzékenyen reagálnak a konfliktusokra. Még önmagában is nehéz együtt élniük azzal, hogy anyukájuk vagy apukájuk magánélete folyik még a csapból is; ez a másfajta világ általában komoly érzelmi sérüléseket és önértékelési zavarokat okozhat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Férje bébicsőszként jár vissza Gregor Bernihez

(BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik